Vallomás/Confession

Még tavaly októberben jött egy felkérés, hogy vegyek részt egy színházi előadáson. De nem egy hétköznapi színdarabon, hanem egy 30 perces monodrámán, amit KIZÁRÓLAG EGYETLEN EGY NÉZŐNEK játssza a színész, vagyis csak nekem, ami egy négyszemközti vallomás - a szó konkrét és átvitt értelmében! A darab címe: Egy vallomás a vallomásról, amit Alexis Latham színész ad elő. December végére kaptam időpontot, Karácsony előtt egy héttel. Izgatott voltam és borzasztóan kíváncsi. Mi fog történni? Milyen vallomást fog nekem előadni? Talán szerelmes darab, vagy esetleg teljesen más?
Utánajártam egy kicsit a színháznak, hogy pontosan kik ők és mit csinálnak? Rögtön kiderült, hogy Alexis Latham A SZÍNÉSZ, a társulat igazgatója. Angol színész, aki 1995-ben érkezett Magyarországra és persze a szerelem itt tartotta. 2000-ben született meg a Scallabouche Theatre Company. Most már 19 éve vannak Magyarországon. Képről Alexis egy csibész szemű, fiatalos, vidám férfi. Szóval vele leszek összezárva fél óráig egyedül és el akar mondani nekem valamit, egy vallomást.
Elindultam a Jurányi Házba, a Scallabouche terembe, egy kicsit félve, hogy mi lesz. Készültem a találkozásra. Kisminkeltem magam és felvettem egy kosztümöt, ami üzletasszonyossá tett és tudtam palástolni vele az érzéseimet. Gréta várt a terem előtt, aki a színházban dolgozik. Nagyon kedves és természetes volt. Tudtam, hogy nem én vagyok az első, aki a darabot látja, de mégis ott azt éreztem, hogy ez most rólam is szól. Elmondta Gréta, hogy az előadás abban a pillanatban elkezdődik, amikor belépek. Ha szeretnék, akkor beleszólhatok, kérdezhetek. Megfogadtam, hogy én bizony nem szólalok meg, csak nézem a színészt, a játékot és várom a vallomást. Titkon reméltem, hogy valami szerelmes előadás lesz, mindig is romantikus nőnek tartottam magam.
Eltelt 5 perc és Gréta szólt, hogy kezdődik. Beléptem a terembe. Egy asztal és két szék volt a terem közepén. Alexis az asztal előtt várt engem. Azzal kezdte, hogy nem változtam semmit és üljek le az asztalhoz. Nem változtam semmit? Kérdezem magamban, hiszen még sosem találkoztunk. Leültem, az asztalon volt két pohár víz is. Szomjas voltam, de nem akartam én elkezdeni a játékot. Elhelyezkedtem és vártam, hogy kezdődjön a titokzatos előadás. „El akarok mondani neked valamit.” Végig úgy beszélt velem Alexis, mintha régi barátok lettünk volna régen, talán mintha többet jelentettem volna neki, de ezt nem mondja ki. Rá kell jönnöm, hogy ez bizony nem egy romantikus történet, hanem kőkemény történelem. Rendszerváltás küszöbén állunk. Elutaztam külföldre tanulni, és otthagytam őt Budapesten. Vártam, hogy folytassa, hogy mennyire hiányoztam neki és rájött, hogy én vagyok élete értelme, még reménykedtem egy kis szerelemben, erre egy teljesen más fordulatot vett a történet. Kiderült, hogy ő nem csak rólam, hanem két barátunkról is jelentett a hatóságoknak.
Ültem, kiszáradt szájjal és hallgattam a mesét. Egy szavát sem hittem el már. Betuszkolták egy terepjáróba, mutattak neki papírokat, ahol nem csak az én nevem, hanem még másik két barátunk neve is szerepelt. És elárult. Csalódtam és szomorú voltam. Hogy lehet, hogy ennyire felkavar egy történet, ami még csak nem is rólam szól? Nem akartam megszólalni, de mégis megtettem. Miért? Hogyan? Mi történt a másik két barátunkkal? Nem esett ki a szerepből, tudta nagyon jól Alexis, hogy elkapott. Hogy bevonzott a történet magával teljesen. Utólag visszagondolva nem tudom, hogy bírtam ki, hogy ne üvöltsek, vagy ne borítsam rá az asztalt. Mert akkor ezek az érzések kavarogtak bennem. Teljesen beszippantott a történet. Ott voltam, én voltam az a lány, akit ő jelentett, abban a nehéz időben. Aztán lejárt a zene. Mit zene, olyan alaphangulatot adott, ami nélkül üres lett volna a terem. Szívfacsaró volt, minden hangja. De vége lett és körülöttünk csend lett. Zavarban voltam. Kiléptem az asztal-szék mögé, hogy ezzel is minél távolabb kerüljek ettől az embertől, hátha attól elmúlik ez a fullasztó érzés.Kezet ráztam vele és kimentem az ajtón, Ott találkoztam Grétával, de annyira mélyen érintett az előadás, hogy elköszöntem és majdnem futva mentem az autómig. Ott ültem a sötétben, esett az eső és majd 5 percig nem indultam el.



A mai napig eszembe jut ez az előadás, hogy mit kellett volna mondanom, hogyan kellett volna viselkednem. Hogy miért pont nekem kellett ott ülnöm. Hogy engem is árultak már el korábban. Lehet mégis rólam szól? Ilyen gondolatok és érzések kavarognak bennem. Ha szeretsz más élményeket szerezni, ha szereted a különleges dolgokat, akkor ezt az előadást szívből ajánlom neked. Olyan egyedi élményt ad, amit nem csak Alexis, hanem az egész Jurányi ház is hozzáad. Itt találod az elérhetőséget és az előadásokat is. És ha sikerült megnézned, várom a te véleményed.